A GYÜLEKEZETI TANFOLYAMOK CÉLJA ÉS VÍZIÓJA

Isten Igéjének ismerete Olyan diákok felé kinál tanulási lehetőséget, akik nem szeretnének akkreditált képzésünkben részt venni. Vágyunk az, hogy minden diák jobban megismerje és megszeresse Jézust, és az Ő csodálatos kegyelmét, éspedig Isten teljes igéjének tanítása által. Ezt főiskolai szintű tanitásokkal érjük el, amelyek MP3-as formátumban jutnak el a hallgatóhoz. Célunk, hogy növeljük a diákok bibliai ismeretét és az evangélizáció és a misszióban való részvétel fontosságát. "Szeretettel köszöntelek, a Golgota Keresztény Gyülekezet teológiai tanfolyamának oldalán. Azért imádkozom, hogy Isten áldjon meg, amint elkezded a tanulmányaidat és mélyüljön el az Úrral való személyes kapcsolatod. Tanfolyamunk célja, hogy a keresztények ismerete is növekedjen az Atyáról, Jézusról, a Szentlélekről, az Istennel való járásról és a szolgálatról. Minél inkább ismerünk valakit, annál inkább bízunk benne. Ezért is nagyon fontos, hogy egyre inkább megismerjük Urunkat, az Ő igéjéből. A tanfolyam ideje alatt, bátran fordulhatsz hozzám kérdéseiddel, konzultálhatunk az anyaghoz tartozó témákban. Imádkozok azért, hogy bölcsen tanácsoljalak majd és kimerítő válaszokat tudjak majd adni. Jó és áldott tanulást kívánok! Kegyelem, irgalom, békesség! 2Tim 3:16-17.  A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.Ef 4:13-15.  Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban;

Szeretettel: Németh János lelkipásztor