Viziónk
Mivel Jézus azt mondta: "tegyetek tanítványokká minden népeket", víziónk fontos része a tanítványság. A Golgota Keresztény Gyülekezet Teológiai Főiskolája (GTF) egy egyedülálló képzési szolgálat, amelyet Isten arra hívott el, hogy a legkülönbözőbb nemzetek képviselőit tanítványozza és készítse fel a szolgálatra. Az oktatás angol és magyar nyelven folyik és vágyunk az, hogy minden diák jobban megismerje és megszeresse Jézust, és az Ő csodálatos kegyelmét, éspedig Isten teljes igéjének tanítása által. Mivel a Bibliaiskola egy faluban, erdőben helyezkedik el, a diákoknak ez segít abban hogy az Igére összpontosítsanak anélkül, hogy a mindennapi élet tipikus elvárásai elterelnék a figyelmüket.

A Golgota Gyülekezetről
Chuck Smith lelkipásztor a 1960-as évek ugynevezett Jézus Mozgalmának volt kulcsfontosságú alakja. Szolgált kora fiatal nemzedékének, hippiknek, drog használóknak és a tradiciók ellen lázadóknak, miközben több ezren megtértek és életüket adták Jézus Krisztusnak.

Ma a Costa Mesa-i gyülekezetet pásztorolja Californiában, amely benne van a világ első húsz legnagyobb közösségében, hiszen 35 ezer ember vallja gyülekezetének. Californiában a legnagyobb protestáns közösség.

Ebből az első Golgota Gyülekezetből sokan mentek el és kezdeményeztek új közösségeket, melyek aztán szintén felneveltek pásztorokat és szolgálókat, minek következtében ma több mint ezer Golgota Gyülekezet van világszerte.

A CCBCE története
A CCBCE 1990-es években kezdődött Ausztriában, Millstatt városában, a Heroldeck kastélyban, melyet a Costa Mesa-i gyülekezet vásárolt meg. Az volt az első kihelyezett iskola Európában. A cél az volt, hogy az európai diákok számára is megadasson a lehetőség, hogy Isten Igéjét tanulmányozzák a saját kontinensükön, és hogy az amerikai diákok lehetőséget kapjanak az európai tanulmányokra és a misszióban való tapasztalatokra. A CCBCE 2002-ben költözött Vajtára.